1.rész

Elegem van, hogy én vagyok az örök vesztes, a fekete bárány, akit folyton ki kell használni, majd úgy eldobni, mint egy használt papír zsebkendőt. Nem akarok egy olyan ember lenni, aki csak akkor jó, ha valami bajod van, vagy valamelyik hülye segg fej pasid ott hagyott. Nem. Nekem is vannak érzéseim, fájt a szívem, mikor beszámolót tartottál, hogy most milyen fiúk orrát tudtad elcsavarni. És még te siránkoztál, ha a századik pasiban csalódtál. És én? Velem mi lesz? Mikor beszélhetünk az én érzéseimből, vagy mikor fogod egyáltalán megkérdezni, hogy 'hogy vagy, zavarok-e, tetszik neked valaki, nem baj ha fiú témáról beszélek neked'? Mikor? Soha. Eltaláltam, ugye? Jellemző. Soha nem foglalkoztál más érzéseivel, csak a sajátodéval. Elegem van belőled Sarah Santiago. Nem is tudom miért barátkoztam veled, anno általánosban. De már akkor is egy kis csitri, beképzelt liba voltál, aki nem kapta meg apucikájától az ajcsit mi? Ribanc.-.-"

  Lassan 3 hónapja, hogy itthon vagyok Angliában. Egyedül egy hatalmas házban, amit a szüleim hagytak rám a korai halálukkor. Félek. Dörög, villámlik. Szeretem nézni a villámokat kint az erkélyen egy bögreforró teával a kezemben, de akkor tudtam, van kihez "oda bújnom". Aki mindig a karjaiba fogadott, bármi is volt. De most már nincs. Nem érezhetem a gyöngéd, védelmező, meleg ölelését, és nem dúdolja a fülemben azt a dalt, amit gyermekkoromban mikor féltem. Szerettem azt a dalocskát hallgatni. Mindig megnyugtatott. De ez is már csak emlék. Mint minden más.
  A fájó emlékképekkel teli fejjel ülök a lap-toppom előtt és közben azon agyalok, mihez kezdjek az életemmel. Valahogy semmi másra nem tudtam gondolni, csak az utca béli kis kávézóra ahol egy-két nyaramat töltöttem kiszolgáló ként. A tulaj mindig szívesen látta a segítségemet, mert apámnak nagyon jó barátja volt. Mindig oda jártunk finom sütikért, kávéért, vagy fagylaltért. Elhatároztam. Holnap felkeresem a tulajt és megkérdezem, hogy van-e felvétel a dolgozók között. Igen. Erre van szükségem, hogy kimozduljak itthonról, és végre belevessem magam az életbe.
Hajnal 0.15. 'Jó lenne már lefeküdni' gondoltam magamba és közben az ágyamra néztem. Odakint esett ezért nem nyitottam ki az ablakot, pedig jó lett volna, mert a júliusi napsütés megtette a hatását. Nappal nagyon meleg volt a szobám, de éjszakára mindig lejjebb ment a hőmérséklet egy kellemesen hideg hőmérsékletre, ezért folyton nyitott ablaknál aludtam.
Nem bírtam tovább, a fáradság eluralkodott felettem és az ágyba kényszerültem menni. Lecsuktam a készülék tetejét és az ágy felé mentem. Fáradtan beledőltem és magamra húztam a plédet, ami letakarta az ágyat, majd az álom országába röpítettem magam.