Közlemény.

  Buongiorno! Elnézést kérek ha túl sokat vártok a részekre, de egy kicsit nehéz megírnom egy rész. Ezért kérlek titeket, hogy ha lehet legyetek kitartóak. Megpróbálom izgalmasan írni a sztorit, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy izgis legyen. ^^

 További jó olvasást: Zsofe :)

2.rész

   Reggel fáradtan és kialvatlanul keltem. Mint mindig mostanság. Nem tudok nyugodtan aludni, mert mindig anyámék szörnyű halálát látom magam előtt. Azt, hogy egy kamion hogyan csapódik bele a kocsinkba. 2 ember azonnal szörnyet halt, 1 embert pedig súlyos sérülésekkel a kórházba szállítottak. És az a 3. utas én voltam. Egy nyaralásról jöttünk hazafelé kocsival, mikor egy kamion sofőr elaludt a volán mögött és áthajtott a másik sávba egyenesen belénk ütközve. A mentők helikopterrel azonnal kijöttek. Akkor hallottam, mikor az egyik tűzoltós odakiáltott a mentősöknek, hogy 'két halott'. A kocsi eleje felismerhetetlenné roncsolódott. Nagy csoda lett volna, ha túlélik, de sajnos nem. Engem pedig elvittek a kórházba. Amikor meghallottam mi történt apuékkal, a szívem összeszorult és legszívesebben meghaltam volna én is. De az nem adatott meg.

  Kikecmeregve az ágyból a fürdő szobám felé vettem az irányt. A mosdó kagylóra rátámaszkodva mélyen belenéztem a tükörbe és jól megvizsgáltam az arcom. Kicsit karikás szem, nagyon kócos haj, egész életkedvet elvesztett tekintet. Ezt láttam a tükörképemben. 'Hé csajszi! Ébredj már fel! Kaptál az élettől egy második esélyt. Használd már ki te szerencsétlen!' Szólalt meg a belső hangom. Igaza van, mint mindenben. Néha arra a hangra kellett volna hallgatnom, nem a józan eszemre. Bár visszacsinálhatnék mindent. Nem! Nem! Most, hogy végleg meg tudtam szabadulni attól az érzéketlen libától, visszatáncolnék? Nem akarom.
  Ökölbe szorított kezemmel rácsaptam a mosdó kagylóra és erőt vettem magamon. Megpördültem a tengelyem körül és kimentem a fürdőből és a gardróbba mentem. Kinyitottam az egyik szekrényt és kivettem belőle egy kedves kis ruhát. Gyorsan belebújtam és lerohantam a földszintre, hogy egyek valamit. Ahogy belenéztem a hűtőbe rögtön elment az étvágyam. 'Nem baj majd a kávézóban eszek valami' gondoltam. Vissza felmentem a szobámba, felraktam egy kis sminket, elraktam minden fontosnak titulált iratot, ami egy munkához kell, és már indulhatok is. A tükör elől eljöve megkerestem a táskámat és még a mobilom, majd leszaladva felkaptam a sarumat és kimentem a bejárati ajtón. A délelőtti nyári napsütés olyannyira belesütött a szemembe, hogy a napszemüvegemet rátoltam az arcomra.

  Lassan lépkedve megérkeztem az üzlethez. Van forgalma, mint régebben. Felidézve a régi emlékeket, úgy léptem be az üzletbe. Egy hideg, édes illat csapta meg az arcomat és az orromat. Mélyen beszívtam a kávé és a sütik illatát, és a pult felé vettem az irányt. Leülve a pult előtti bár székre vártam, hogy oda jöjjön hozzám a pincér.
-Helló! Adhatok valamit?- kérdezte mosolyogva és csillogó szemekkel.
-Szia! Igen, egy macchiato-t kérek.- adtam le a rendelést.
-Pár perc és hozom.- dobta a vállára a törölgető ruhát.
  Nyugodtan üldögéltem a helyemen, és közben pedig figyeltem, hogy változott meg a kis kávézó. Alig változott, csak a festés lett frissebb, a képek le lettek cserélve festményekre, egy két sarokban szobanövény, a pult pedig márványozott volt. Egy boltív vezetett hátra, a raktárba, és az irodába.
  Öt perc se kellet és a pincér máris hozta a kapucsínót.
-Egészségedre.- tette le elém- Hozhatok még valamit?
-Nem köszönöm.- magam felé fordítottam a csészét és a tartalmát majdnem egy huzamra meg is ittam- Elnézést, a főnöke most bent van?

-Igen. Ide hívjam?- mutatott a kezével maga mögé.
-Kérem.
  A pincér hátrament és kb 3 perc múlva már egy másik alakkal jelent meg.
-Jó napot. Én vagyok a tulaj, Charlie Moren. Valamit gondja van a kiszolgálással?-  állt meg előttem a főnök.
-Isabella Costing. Nem, semmi ilyen csak az állásra szeretnék jelentkezni.
-Rendben. Kérem, fáradjon velem.- nyújtotta ki a kezét maga előtt.
  Én gyorsan megittam a maradék egy kortyot a kapucsínómból, és utána mentem a tulaj után. Egy szerényen, de szépen berendezett irodába vezetett. Előttem kinyitotta az ajtót, előre tessékelt, és kihúzta nekem az íróasztala előtti széket. Én helyet foglaltam, é a tulaj is leült elém.
-Akkor Ms.Costing az állásra szeretne jelentkezni?- kúcsolta össze a kezét az asztalon.
-Igen. Remélem még nem töltötték be.
-Nem, még nem. Az ön élet rajzát elkérhetem?- nyújtotta előre a kezét.
-Tessék.- nyújtottam át az okmányt.
  A férfi teljesen belemerülve olvasta a papírt, majd öt perc csend tán megszólalt.
-Hmm. Szép teljesítmény, és van gyakorlata az asztalok között?
-Igen. Az egész egyetemi éveim alatt rendszeresen dolgoztam egy ottani kis kávézóban, a belvárosban.
-Értem.- mondta halkan.
  Idegesen ültem a helyemen a válaszra várva. Féltem tőle, mert egészem-beleéltem magam ebbe a pincérkedésbe, és egy világ dőlne össze bennem, ha mégsem sikerülne. 'Csak jöjjön össze, csak jöjjön össze.' mondogattam magamban. Kopogtak
-Főnök meg jött a rakomány.- dugta be a fejét az egyik pincérnő.
-Egy pillanat mindjárt megyek én is.- szólt utána- Elnézést Ms Costing, de ez most sürgős. Kérem, holnap ugyan ebben az időpontban jöjjön el, és értesíteni fogom, hogy mi van. Rendben?- lökte ki magát az asztal mögül, és felállt.
-Rendben, és köszönöm.- én is kezdtem szedelőzködni és felállni.
-Ugyan. Viszlát, holnap.- nyújtotta a jobbját amit én nem utasítottam vissza.
-Viszlát.- megfordulva jött mögöttem a tulaj.
  Kifelé menet, amikor kiértünk a kávézóba, megpillantottam egy olyas valakit, akit talán álmomban sem láttam volna. Oldalra fésült barna haj, mogyoró barna szemek, szálkás test, mellkas és bal kar kitetoválva, fülében pedig volt fültágító volt, és olyan gyönyörű mosolya volt, hogy azt hittem ott ájulok el. Amikor összeért a tekintetünk, én zavartan és pirultan figyeltem őt. Zavaromban beleharaptam az alsó ajkamban, mikor benne a szemében felcsillant az a tűz, amely beborította az egész testét.
  Az ajtó előtt ég váltottunk pár szót a tulajjal.
-Akkor holnap kb ebben az időpontban jöjjön. Rendben?
-Igen.- szememmel a barna hajú férfit néztem.
  Láttam, hogy engem figyel. A bőrömön éreztem a tekintetét. Szó szerint éget. 'Vajon milyen lehet a csókja, vagy az érintése?' Kirázott a hideg mikor az érintésére gondoltam. Olyan forróság tört rám, hogy kirohantam az épületből. Ahogy elmentem a nagy üveg ablakok mellett benéztem. A tekintetünk újra találkozott. És akkor megint megajándékozott egy gyönyörű mosolyjal. Nem bírtam állni a nézését, ezért inkább a földet néztem. Úgy mosolyogtam, mintha alapból olyan lenne a szájtartásom. 'Istenem azok a gyönyörű szemek, és ajkak.'
  Haza érve, becsuktam az ajtót, és az ajtónak támaszkodva lerogytam a földre. A kábulattól nem bírtam lábra állni. Soha senkibe nem szerettem bele első látásra, és nem olyan férfiba, amilyen ő. 'El kell mennem, vásárolni, hogy legyen egy normális göncöm.' mondta magamba a női énem. Nem mintha lenne egy temérdek ruhát, de a vásárlás egy kicsit ki tudja kapcsolni az agyam. Erőt vettem magamon, felálltam a földről, és felmentem az emeletre. Beszaladtam a gardróbba és kivettem egy kicsit kényelmesebb ruhát. Rövidnadrág és atléta. Tökéletes. Leérve felvettem a sarumat, elraktam a kulcscsomóimat és mehettünk is. A kocsiba beülve bekapcsoltam a zenét és felhangosítottam, majd az egész úton vagy dudorásztam, vagy énekeltem. Az autó ablaka le volt húzva, így a ventillátoros dolog meg volt oldva. Úgy éreztem magam, mintha a színpadon lennék, és teli torokból éneklem a kedvenc dalaimat egy rock bandával. 'Hmm..., milyen jó is lenne.' gondoltam magamba.
  Befele menet a plázába még dudorásztam egy keveset. Mozgólépcsőre fellépve gondolkodtam, hogy hova menjek, utána eszembe jutott a New Yorker. Oda mentem elsőnek. Belépve mikor megláttam azt a sok ruhát, cipőt, kiegészítőt, úgy éreztem magam mintha a mennyben lennék. Olyan sok fantasztikus ruhakollekciók voltak, hogy csak néztem.
  A bejárat mellett kivettem egy kosarat és belevetettem magam a nézegetésbe. Kb fél óráig voltam bent az üzletben, és csak nézegettem, nézegettem, és nézegettem. Nagyon nehezen tudtam dönteni, de mégis sikerült. És ezt csináltam kb 10 üzletnél.
  Este 6 órára értem haza. Hulla fáradtan dobtam le a szatyrokat a szobám földjére. Az ágyra hanyatt fekve kordult meg a gyomrom. 'Enni kéne valamit, mert egésznap nem ettem semmit.' Az emeleti lépcsőről leszaladva a telefonkagylóért nyúltam. Egy pizzázó számát ütöttem be.
-Jó estét. Egy nagy exrtasonkás pizzát kérek. Igen, két dobozzal. Köszönöm. Visszhall.- mondtam a kagylóba.
  Lerakva, a telefont a kanapéra huppantam és bekapcsoltam a TV-t. Semmi értelmes csatorna nem volt, csak egy a Comedi Central. Azon éppen az Így jártam anyátokkal ment. 'Tökéletes estére.'
  Tíz perc múlva csengettek. Kinyitva az ajtót egy kedves, fiatal srác állt előttem.
-A pizza és a két kóla. 25.50$ lesz.
- Egy pillanat.- szaladtam vissza a tárcámért-, Tessék.- nyújtottam át az összeget.
-Egésségedre.- nyújtotta át a kaját.
-Köszönöm.- vettem el azt.
-További szép estét.
-Köszi, neked is.
  Vissza leülve a kanapéra elkezdtem majszolni a pizzámat, közben pedig néztem az Így jártam anyátokkal-t. Olyan jól esett minden egyes falat, amit lenyeltem, azt hittem a mennyben vagyok. Mintha száz éve nem ettem volna, olyan érzés volt.
  Este tíz óra. A filmnek javában vége volt, az vacsorámnak is, és én a kanapén aludtam el. Telefoncsörgés ébresztett fel. Nem tudtam ki hív, mert csak szám volt, ezért felvettem.
-Haló?- szóltam bele.
-Szia Iza, Sarah vagyok.
-Te meg honnan a francból tudod ezt a számot?- ordítottam bele a készülékbe.
-Izy, kérlek, beszéljük meg.- mondta könyörgő hangon.
-Mit, mit kéne megbeszélni? Azt, hogy csak velem tudsz pasit szerezni magadnak, azt, hogy én csak egy zsebkendő vagyok számodra? Nem egyik se. Nem akarom megint hallgatni, hogy te kit, mit hogyan fűztél be. Nem érdekel. Nem kell megbeszélnünk semmit, felfogtad? El akarlak felejteni egy életre, érted? 
-De...de...de.-  dadogta.
-Mi de, de?
-Én... én csak...
-Tudod mit? Felejts el egy életre. Meg van a saját életem, és nem kérek belőled. Szia.- nyomtam ki a mobilt és mérgemben a kanapéra dobtam.
  Felszaladtam az emeletre, levetkőztem, és a zuhany alá álltam. Forró vizet a testemre engedtem, és éreztem minden porcikámon, hogy a melegség átjárja.
  Egy kicsit feltöltődve léptem ki a kabinból. Törölközőbe bebugyoláltam magam és úgy mentem ki a szobámba. Hamar fel is vettem a pizsimet és vizes hajjal feküdtem le. Egész este végig csak a kávézós srác volt a fejemben. Istenem, ennyire még soha senkibe nem voltam szerelmes.
 

1.rész

Elegem van, hogy én vagyok az örök vesztes, a fekete bárány, akit folyton ki kell használni, majd úgy eldobni, mint egy használt papír zsebkendőt. Nem akarok egy olyan ember lenni, aki csak akkor jó, ha valami bajod van, vagy valamelyik hülye segg fej pasid ott hagyott. Nem. Nekem is vannak érzéseim, fájt a szívem, mikor beszámolót tartottál, hogy most milyen fiúk orrát tudtad elcsavarni. És még te siránkoztál, ha a századik pasiban csalódtál. És én? Velem mi lesz? Mikor beszélhetünk az én érzéseimből, vagy mikor fogod egyáltalán megkérdezni, hogy 'hogy vagy, zavarok-e, tetszik neked valaki, nem baj ha fiú témáról beszélek neked'? Mikor? Soha. Eltaláltam, ugye? Jellemző. Soha nem foglalkoztál más érzéseivel, csak a sajátodéval. Elegem van belőled Sarah Santiago. Nem is tudom miért barátkoztam veled, anno általánosban. De már akkor is egy kis csitri, beképzelt liba voltál, aki nem kapta meg apucikájától az ajcsit mi? Ribanc.-.-"

  Lassan 3 hónapja, hogy itthon vagyok Angliában. Egyedül egy hatalmas házban, amit a szüleim hagytak rám a korai halálukkor. Félek. Dörög, villámlik. Szeretem nézni a villámokat kint az erkélyen egy bögreforró teával a kezemben, de akkor tudtam, van kihez "oda bújnom". Aki mindig a karjaiba fogadott, bármi is volt. De most már nincs. Nem érezhetem a gyöngéd, védelmező, meleg ölelését, és nem dúdolja a fülemben azt a dalt, amit gyermekkoromban mikor féltem. Szerettem azt a dalocskát hallgatni. Mindig megnyugtatott. De ez is már csak emlék. Mint minden más.
  A fájó emlékképekkel teli fejjel ülök a lap-toppom előtt és közben azon agyalok, mihez kezdjek az életemmel. Valahogy semmi másra nem tudtam gondolni, csak az utca béli kis kávézóra ahol egy-két nyaramat töltöttem kiszolgáló ként. A tulaj mindig szívesen látta a segítségemet, mert apámnak nagyon jó barátja volt. Mindig oda jártunk finom sütikért, kávéért, vagy fagylaltért. Elhatároztam. Holnap felkeresem a tulajt és megkérdezem, hogy van-e felvétel a dolgozók között. Igen. Erre van szükségem, hogy kimozduljak itthonról, és végre belevessem magam az életbe.
Hajnal 0.15. 'Jó lenne már lefeküdni' gondoltam magamba és közben az ágyamra néztem. Odakint esett ezért nem nyitottam ki az ablakot, pedig jó lett volna, mert a júliusi napsütés megtette a hatását. Nappal nagyon meleg volt a szobám, de éjszakára mindig lejjebb ment a hőmérséklet egy kellemesen hideg hőmérsékletre, ezért folyton nyitott ablaknál aludtam.
Nem bírtam tovább, a fáradság eluralkodott felettem és az ágyba kényszerültem menni. Lecsuktam a készülék tetejét és az ágy felé mentem. Fáradtan beledőltem és magamra húztam a plédet, ami letakarta az ágyat, majd az álom országába röpítettem magam.